‘válságkezelés’ kategória archívum

Válság és a családok

Miért is volt válság? És mire volt jó a válság?

Válság

A minap autózás közben hallgattam a rádiót, és azt vettem észre, hogy riporternő fordítva ül a bilin…

A hölgy nagy vehemensen azt fejtegette, hogy a bankok szigorú politikája így, meg a válságtól hatásaitól való tartás meg úgy, és hogy emiatt nehezen adnak hitelt.

Na, gondoltam, megint itt a tömeges népbutítás, és azok akik elhiszik ezt, menten le is húzhatják magukat a WC-ben.

Hogy miért?

Nos, elsődlegesen azért, mert akik elfogadnak hamis adatokat, azok biztosan vakvágányra kerülnek.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Lehet jól is csinálni az állami gazdálkodást? – Második rész

Az Emirátusok story folytatódik… Második rész

Emirátusok

Lehetne esetleg nálunk itthon, Magyarországon megvalósítani valami hasonló konstrukciót?

Először is elnézést kell kérjek a rendkívüli blog-ért, tele van helyesírási hibával. Ennek oka, hogy kapkodva kellett megírnom, és az utolsó utáni pillanatban küldtem el. Szóval sorry!

Remélem ez a folytatás jobb lesz:

Ha esetleg helyi céget akarsz alapítani, akkor viszonylag nagy az adó, de ha minimum 51%-ban beveszel egy helyi céget, vagy magánszemélyt, akkor a társasági adó azonnal 5%-ra esik.

Mivel akár adó formájában, akár részesedés (közös cég), akár pártfogói minőségben működsz valakivel együtt, így vagy úgy, de ott fogod hagyni a termelt profitod egy részét.

Ez persze rossznak tűnhet neked elsőre, de cserébe megnyílnak az ajtók, magától értetődő a finanszírozás, és egyéb erőforrások gyors és – a magyarországi körülmények között edződött vállalkozók számára – egyszerű megszerezhetősége.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Milyen legyen a cégben a vezetői pénzügy?

Hogyan lehetne jól megvalósítani a céges pénzügyi működést?

lefelé menő trend megfordítása

Ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit nem tudunk, jó lenne ismerni azt, hogy milyen lenne ideálisan a pénzügy működése, nem?



Szóval – mint sok más terület is egy cégben – a pénzügy is 3 szinten működik:

  1. döntési szint
  2. koordinációs szint
  3. végrehajtási szint

Ez a három szint egymástól jól elkülöníthető, és elkülönítendő szint, amely különböző posztokhoz is van rendelve. Ezek:

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Vezetői pénzügyek kontra hagyományos pénzügyek?

Vezetői Pénzügyek – neked is van pénzügyi funkciód akár tudsz róla, akár nem!

lefelé menő trend megfordítása

Tapasztalatom szerint sok cégvezető fejében nem teljesen különülnek el az egyes pénzügyi funkciók, és nem minden vezető tudja, hogy pontosan milyen pénzügyi funkciók tartoznak ő hozzá.

Az elmúlt mintegy 15 évnyi konzultánsi tapasztalat alapján bátran kijelenthetem, hogy sok cégvezető – és persze tisztelet a kivételeknek – nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen funkciók is tartoznak hozzá a pénzügyekből.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Pénzügyi válságkezelés hatékonyságnöveléssel #07

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #07

lefelé menő trend megfordítása

Egy tényező, ami kardinális a pénzügyi sikerben, és mégis sokan átsiklanak felette…

Az egyik ügyfelemmel beszélgettünk a közelmúltban, és rájött, hogy van egy olyan tényező a céges pénzügyeiben, amely szinte teljes egészében meg is határozza egy cég pénzügyi sikerét.

Minden a tulajdonoshoz kanyarodik vissza!

Nos, nézzük csak: ameddig egy cég pénzügyei nem szabályozottak, és a pénz kontroll nélkül folyik szét, addig – tudat alatt – nem fogja a tulajdonos sem, és a munkatársak sem engedni, hogy túl sok pénz keletkezzen!

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Pénzügyi válságkezelés hatékonyságnöveléssel #06

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #06

lefelé menő trend megfordítása

A sokak által kicsire tartott tényezők, amelyekkel mégis sokat lehet megtakarítani?!?


Nos, a rendkívül kényes személyzeti kérdések mellett általában gond szokott lenni a pazarlás is.

Nem nagy dolgok egyenként, de összességében….

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Pénzügyi válságkezelés hatékonyságnöveléssel #05

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #05

lefelé menő trend megfordítása

Milyen volt a személyzet hatékonysága, és mi történt a személyzettel?

Említettem, hogy igen erőteljes, komoly lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a válságkezelés alatt álló cég gazdálkodása meg tudjon fordulni, és nyereségessé tudjon válni.

Például a cég tulajdonosai, vezetői korábban mindig is büszkék voltak arra, hogy náluk nagyon alacsony a fluktuáció, stabilak az emberek. Van olyan munkatárs, aki már több mint 20 esztendeje a cégnél dolgozik.

Nos, el tudod képzelni, hogy milyen nehéz emberileg egy ilyen dolgozót leépíteni?

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés #04

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #04

lefelé menő trend megfordítása

Hogyan értünk el egyik hónapról a másikra szinte hihetetlen eredményeket egy cég gazdálkodásának racionalizálása terén?

Említettem, hogy igen erőteljes, komoly lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a válságkezelés alatt álló cég gazdálkodása meg tudjon fordulni, és nyereségessé tudjon válni.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Pénzügyi válságkezelés hatékonyságnöveléssel #03

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #03

lefelé menő trend megfordításaNos, az eredmények magukért beszélnek…

Először is nagyon sikeres és vidám új esztendőt kívánok minden blog olvasónak. Szeretném, ha teljesülnének az elképzeléseid, és a kitűzött céljaid.

Arra azért figyelj oda, hogy megfelelő célokat tűzz ki! :-)

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

pénzügyi válságkezelés hatékonyságnöveléssel #02

Pénzügyi kezelések, hatékonyságnövelés – valóság-show #02

lefelé menő trend megfordításaVajon értünk-e el azonnali eredményt az eddigi kezelések következményeként annál a cégnél, akiről a múltkor is tudósítottam?

Az elmúlt két hét borzasztóan sűrű volt számomra. Válság ide, válság oda, rengeteg munkám volt, és nagyon sokat éjszakáztam is.

Persze a seregben már megtanulhattam, hogy az éjszaka nem alvásra való, hanem arra, hogy elválassza a két napot egymástól, de azért mindennek van határa is.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés

Naptár
május 2012
H K S C P S V
« aug    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
Huszárvirtus

Huszárvirtus az értékesítésben

Szeretnél-e egy ennyire hatékony értékesítői egységet a cégedben, amely őrületbe kergeti a konkurenciádat, miközben te képes leszel annyi eredményes "huszárt" előállítani, amennyit szeretnél?
Kattints a képre!

Huszárvirtus

Családi Életvezetés

Családi Életvezetés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Cashflow Családi Életvezetés

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés