Hogyan győzd le pénzügyi nehézségeket? – Befejező rész

Esettanulmány egy pénzügyileg kivéreztetett cég sikeres talpra állásáról – Befejező rész

Válság

Milyen lépéseken keresztül jutottunk el az előző blogban említett céggel a sikerig?

És ettől kezdve már nőtt is a lavinához szükséges hó mennyisége (értsd veszteség), és csak egy kiváltó okra volt szükség, hogy el is induljon. Ez volt a válság maga.

A cég nem a válság miatt került nehéz helyzetbe, hanem a fenti okok miatt. A válság „csak” felgyorsította a folyamatokat.

Egyébként megjegyzem, hogy az minden cégre igaz: már mint az, hogy a válság csak a felszínre hozta a hiányosságokat.

Sok helyen hallom, hogy a válság miatt kell bezárni, vagy a válság miatt nem tudunk kilábalni a nehéz pénzügyi helyzetből.

Minden ilyen esetben eleve voltak hiányosságok, amelyek eleve problémát okoztak, csak eddig nem „bökte a szög” a tulajdonost / cégvezetőt annyira, hogy kezeljék is ezeket a problémákat.

Tény, hogy a piac csökkent, és tény, hogy egyes iparágakban jelentősen.

Tény az is, hogy sokkal több munkával kell ma megszerezni az árbevételt, és sokszor sokkal kisebb az eredmény, amit el lehet érni.

Visszatérve a cégünkre, mivel megtaláltuk a valódi okokat, ezért a kezelés már „egyszerű” volt. Legalábbis papíron egyszerű volt, nem így a gyakorlatban.

Nagyon sok, és néha nagyon kényelmetlen, vagy nem népszerű döntést kellett meghoznia a vezetőknek annak érdekében, hogy megfordítsák a cég pénzügyi trendjeit.

Ilyen volt – természetesen – létszám kérdése is. Ez mindig gondot szokott jelenteni a vállalkozóknak, és ez teljesen normális. Egy szociális ember nem szívesen tesz utcára valakit.

Ráadásul itt még azt is meg kellett élnie a tulajdonosnak, hogy miközben ő foggal körömmel védte az emberei munkahelyét, és valami olyan megoldásban gondolkodott, hogy hogyan lehetne megtartani az embereket, néhány munkatárs pedig gátlástalanul kijátszotta, átverte, vagy egyszerűen csak faképnél hagyta őt.

Ez az „érési” folyamat lezajlott, és kiderült, hogy amikor megszüntettük a cég érdekei ellenére fenntartott foglalkoztatási szinteket, és a fix fizetésekről elmozdultunk a teljesítményarányos fizetések felé, abban a pillanatban kiderült, hogy ki a barát, és ki nem az.

Az innen eredő csalódások – szerencsére – elérték a tulajdonosnál, hogy nagyobb lelkiismeret furdalás nélkül meglépje a fájdalmas, ámde elengedhetetlenül szükséges lépéseket.

Sikerült bevezetni viszonylag gyorsan egy teljesítmény arányos fizetési rendszert az egyes üzletágakban, és a járulékokkal növelt bértömeg arányát beszorítani a megtermelt árréstömeg egy bizonyos százalékába.

Nos, ezen a ponton ismét kiderült, hogy ki a barát, és ki nem.

A lényeg, hogy mára a cégben a termelésen dolgozók többet tudnak keresni, mint korábban, igaz, hogy jelentősen csökkentett létszámmal kell ellátniuk a feladatokat.

Természetesen minden más kiadást is megkérdőjeleztünk, és csak azokat tartottuk meg, amelyek ténylegesen szükségesek voltak a cég működése szempontjából, de ezeket is erősen lecsökkentettük.

Kiderült, hogy 20-30-50%-okat simán lehetetett csökkenteni szinte minden kiadáson.

Kezelve lettek a hitelezők is, hiszen ők voltak a legnagyobb veszélyforrások a cég életében.

Csak példaként, a finanszírozó bank havi hosszabbításokat írt alá a céggel a forgóeszköz hitelre.

Gondolj csak bele, hogy nincs meg a pénzed a több száz milliós hitelre, de minden hónapban ott a stressz, hogy vajon meghosszabbítják-e a banknál, vagy sem. Kemény, nem?

Összefoglalva, a cég túl fogja élni a válságot, és azt gondolom, hogy ahogy az autópiac ismét elindul, komoly nyereségeket fognak realizálni. Meg is érdemlik, hiszen az elmúlt félév munkája előtt meg kell hajolnia mindenkinek.

Egy teljesen vesztes helyzetből talpra állni, hát, nem mindennapi teljesítmény.

Innen is gratulálok hozzá!

Horváth Zoltán
Cashflow Mérnök

Ajánlom másoknak is:
  • Print
  • PDF
  • email
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • Facebook
  • blogtercimlap
  • LinkedIn
  • Live
  • MSN Reporter
  • blogmarks
  • MyShare
  • MySpace
  • NewsVine
  • Technorati
  • RSS
  • Mixx
  • Twitter

3 hozzászólás “Hogyan győzd le pénzügyi nehézségeket? – Befejező rész” bejegyzésre

  • Takács Imre szerint:

    “Az egyetlen fenntartható előny versenytársaiddal szemben az,
    ha képes vagy gyorsabban tanulni, mint ők.” (Arie De Geus)

    Válasz

    Cashflow Mérnök megjegyzése:

    Kedves Imre,

    így igaz! :)

    Válasz

  • Kovács János szerint:

    Az autógyártók figyelmét az elektromos kocsik irányába vinném. A benzin ára túlságosan is lassítja a gazdaság fejlődését és az elektromos kocsi miatt sok pénz marad az embereknél az olcsóbb áram miatt. A kocsit használó cégek a termékek árába is beépítik a benzinköltséget. Elektromos esetén hosszútávon nézve a cégben több pénz marad. Sőt az emberek fizetését se kell később nagyon emelnie, mert ők se használnának később drága benzint. A tömegközlekedésben se kell később nagyon emelni az árakat, amelyik benzint fogyaszt jelenleg.
    A jövő a költségcsökkentésben rejlik.

    Válasz

Itt lehet hozzászólni !

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés

Naptár
július 2010
H K S C P S V
« jún   aug »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
Huszárvirtus

Huszárvirtus az értékesítésben

Szeretnél-e egy ennyire hatékony értékesítői egységet a cégedben, amely őrületbe kergeti a konkurenciádat, miközben te képes leszel annyi eredményes "huszárt" előállítani, amennyit szeretnél?
Kattints a képre!

Huszárvirtus

Családi Életvezetés

Családi Életvezetés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Cashflow Családi Életvezetés

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés