Lehet jól is csinálni az állami gazdálkodást?

Megdöbbenésemre van olyan ország a Földön, amelyben kitalálták, hogy a külföldiek hogyan hozzanak oda pénzt, és nem pedig hogyan vigyenek ki pénzt onnan!

Emirátusok

Ha belegondolok, hogy Magyarország vagyonát jóval értéken alul elkótyavetyéltük a privatizációnak nevezett gazdasági gyarmatosítás alatt…

Volt szerencsém mintegy 50 országban megfordulni rövidebb, hosszabb időre eddigi életem során.

Több évet éltem külföldön, és mondhatom, hogy sok féle országgal, kultúrával találkoztam.

Most a közelmúltban ismét eggyel növeltem a meglátogatott országok számát a gyűjteményemben, és meglehetősen érdekes élménnyel tértem haza.

Az Emirátusokban jártam. Sokan el vannak ájulva tőle, rám nem tett túl nagy hatást, kivéve a gazdasági berendezkedésük.

Röviden összefoglalom, ha érdekel, mert tanulságos:

Először is, ott monarchia van, nem pedig egy demokráciának csúfolt borzalom, ami általában jellemző.

Lehet tudni, hogy ki a főnök, ezt el is illik fogadni, mást úgy sem tehetsz. Cserébe a nagyvezír ténylegesen törődik a népével. Nem csak egy négy éves ciklusra kell behazudnia magát a hatalomba, hanem egyszerűen – ha túl nagy bakit nem követ el – akkor haláláig hatalomban is marad. Szóval neki van ideje gondolkozni, tervezni, és akár hosszabb távú projekteket, stratégiákat is kieszelni, végigvinni.

Aki sokat ugrál, mert neki a kánaán sem elég, azt szépen, és gyorsan kiiktatják, pl lecsukják.

Szerintem ez így van rendjén. Ezek a renitensek azért többnyire külföldiek, hiszen kb az ott lakók 75%-a külföldi.

Ugye az olaj miatt pénz van bőven, és mondhatnánk, hogy persze, pénzzel könnyű…

Ugyanakkor a helyi főnökök kitalálták a tuttit: külföldiként nem tudsz ott vállalkozást indítani anélkül, hogy ne lenne valaki helyi cég a pártfogód.

Ez persze pénzedbe fog kerülni, de enélkül el sem tudsz indulni.

Amennyiben sikerül egy magas szintű pártfogót találnod, és elfogad téged, akkor ő meg tudja nyitni neked az ajtókat.

Példa: építőipari cégként megszerzel egy megrendelést a helyi egyik sheiktől. A bank erre a szerződésre a szerződés érték 80-90%-át fogja neked azonnal finanszírozni, hiszen a bank is a sheiké. Tehát a bank biztonságban van, hiszen a sheik egyik cége lesz a fizető a sor végén, és a sheik másik cége adja neked a finanszírozást.

Egy jó pártfogó például erre is jó. :-)

Folytatás következik…

Horváth Zoltán
Cashflow Mérnök


Ajánlom másoknak is:
  • Print
  • PDF
  • email
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • Facebook
  • blogtercimlap
  • LinkedIn
  • Live
  • MSN Reporter
  • blogmarks
  • MyShare
  • MySpace
  • NewsVine
  • Technorati
  • RSS
  • Mixx
  • Twitter

14 hozzászólás “Lehet jól is csinálni az állami gazdálkodást?” bejegyzésre

  • Burányi Árpád szerint:

    Tisztelt Horváth Zoltán!

    Az alábbiakat komolyan gondolta, vagy rossz viccnek?

    “Aki sokat ugrál, mert neki a kánaán sem elég, azt szépen, és gyorsan kiiktatják, pl lecsukják.

    Szerintem ez így van rendjén. Ezek a renitensek azért többnyire külföldiek, hiszen kb az ott lakók 75%-a külföldi.”

    Várom kedves válaszát.
    Tisztelettel,
    Burányi Árpád

    Válasz

    Ötletgazda megjegyzése:

    Szerintem akinek semmi nem jó, azt amúgy is ki kellene nyírni. Felhívom a figyelmet az idézetben a “többnyire” szóra, nyilván akik ott nevelkedtek, azok talán(?) a neveltetésükből eredően rendelkeznek elegendő tisztelettel, és alázattal – no meg felelősségvállalással a tekintetben, hogy végül is ők választották a vezért, vagy ki a ló&@#><…

    Válasz

  • Tisztelt Horváth Zoltán!
    Igen, valóban így, ahogy leírtad. Én is ezt tapasztaltam. Kiegészítem annyival, hogy az Emirátusokba betelepülő cég csak akkor folytathat bárminemű vállalkozási tevékenységet, ha bevesz a betelepülő cégébe egy helyi lakost, vagy vállalkozót 51 %-ban. Ismétlem 51 %-ban.
    Ez jó lenne nálunk is, így lenne. Gondoljátok el a gáz, a villany, a telefontársaságok, stb. stratégiai létünk ágazatai, ha magyar kézben lennének, nem ez lenne a helyzet az országban. De ami nincs rendben, rendbe kell tenni, meg kell változtatni. Ez természetesen nem fog tetszeni a külföldieknek, nekünk meg az nem tetszik, ahogyan gyarmatosítottak bennünket. Nem szabad elfeledkezni az eladást végző hazaárulókról sem, mert kettőn állt a vásár.A vevő önmagában nem elég, ha nincs aki eladja a kicsi szorgos nép által megtermelt vagyont.
    Másik dolog a józanság. Ott nincs piálás. Nincs az országban alkohol, ami káros és árt az emberi test számára. Én nem örülök annak, hogy újra lehet pálinkát főzni. Újra, még több részeg embert kell kerülgetni, ill. vigyázni, nehogy elgázoljuk, hacsak a sofőr is nem részeg.
    Szebb jövőt, amely olyan lesz, amilyet csinálunk magunknak!

    Válasz

  • Török József szerint:

    Azért ne keverjük a szezont a fazonnal.
    A mi demokráciánkkal nem az a baj, hogy van, hanem az, hogy nem demokrácia.
    A törvények tetszés szerint áthághatók, ha pénzed van, sok mindent megúszhatsz.
    Hatalmas a bürokrácia, és egyre inkább hanyag.
    Hatalmas a korrupció, így pedig minden drága és semmi sem kiszámítható.
    A baj nem a demokráciával van, hanem azokkal, akik ezt a siralmas viccet csinálták és ráírták, hogy demokrácia.
    Ami az emigrátusbeli példádat illeti, biztos, hogy volna mit tanulni tőlük. Leginkább azt, hogy a saját érdekeinket (nem csak a magánt, hanem a közösségit is) szem előtt tartva kellene kialakítanunk a gazdaságunkat.
    Nem lesz egyszerű és sokáig fog tartani.

    Válasz

  • Török József szerint:

    Ja, és hogy el ne felejtsem.
    Büntetni nem a másként gondolkodást kell, hanem a károkozást és a bűnözést.
    Tudom, ez nagyon tág fogalom.
    Én nem szeretnék olyan országban élni, ahol a renitenseket azért zárják börtönbe, mert más a véleményük.

    Válasz

  • Somogyi Zoltán szerint:

    Tisztelt Horváth Zoltán!

    E kérdésben csak maximálisan egyetérteni tudok Veled is és az előttem szóló Makkainéval is!
    Még annyit tennék hozzá, hogy ezen elvek betartásába talán az Iszlám szigora besegít még Őnáluk is.
    Nálunk talán már csak ez lenne az egyedüli megoldás!
    Vagy már ez sem ?
    /Iránban nemrég enyhítettek az Iszlám lopásra vonatkozó szankcióján. Aki egy tyúk értékénél nagyobbat lop, az a bakó helyett most megválaszthatja, hogy kórházi körülmények között, melyik orvos amputálja a kezét!/

    Válasz

  • Adviser szerint:

    Kedves Zoltán!Tisztelt Mérnök Úr!
    Figyelemmel kisérve az eddigi munkásságodat, kérlek engedd meg, hogy némi csalódásomnak adjak hangot, ezen írásoddal kapcsolatban.
    Ez az írás azon túlmenően, hogy minden szakmaiságot nélkülöz, egyszerűen rossz. Bűn rossz!! Mindannyian jobban járnánk, ha nem lenne folytatása.:)Ha nem tudnám, hogy a gazdasághoz értő szakember vagy, akkor nem éreztem volna fontosnak, hogy erre a blogodra reagáljak. Ez az írásod most elbizonytalanított. :(

    Válasz

  • Tóth szerint:

    Tényleg tanulságos, de közben zavaros is.
    Egy monarchia is lehet vacak, egy demokrácia is működhet, (pl. Svájc). Nem kell összekeverni az államformát az egyes intézkedésekkel, mert ahhoz semmi közük. Nálunk sem tudnál 100 %-os egyetértéssel királyt választani, gondolom történelmileg ott sem versírási vetélkedőn nyerték el a trónt. Az említett pártfogósdi pedig elég ocsmánynak tűnik.
    Egyszer azt állítod, hogy nem a pénzbőség a siker titka, a végén lévő példád pedig pont az ellenkezőjét sugallja..

    Válasz

  • ET szerint:

    Ez a cikk szerintem is elég gáz volt…
    Messze nem attól függ egy állam, és ország szellemi, erkölcsi, stb minősége, hogymilyen az államforma. Erre sok példát tudnék mondani, de nem akarom felsorolni a közel-keleti országokat szinte egyenként.
    A károkozást és a másként gondolkodást sem szabadna összemosni – szerintem…
    Továbbá ki a franc jönne hozzánk olyan feltételekkel, mint oda, ahol ömlenek az olajdollárok? (bár remélem megérem azt amikor annyira elfogy az olaj, hogy az ilyen országok visszacsúsznak oda, ahova igazán valók…) Az arab kultúra, és tudomány magas szintű volt (gondoljunk csak az arab számokra…), de csúnyán leadtak a színvonalból.
    Mondjuk a politikából amúgy is elegem van már, nem feltétlen örülök, ha “szakmai” oldalakon is az ömlik. :(

    Válasz

  • andrás szerint:

    Kedves Zoltán,

    Honnan származnak a dollármilliárdok, amiből az emirátusokban gazdálkodnak (legénykednek)? Bizony bizony a demokratikus berendezkedésű nyugati, elsősorban a szintén szigorú puritán erkölcsiségből kinőtt Egyesült Államokból. Az arabok a mai napig csak a fűszerrel kereskednének, meg a tevéiket legeltetnék az esős évszakban. Amit itt idealizálva olvashattunk, nem más mint egy maffiaszerű berendezkedés, amiben a kapcsolati háló, és a pénzek mzgása pont ugyanúgy megy mint amit ma Magyarországon megfigyelhetünk

    Válasz

  • Viktor szerint:

    Érdekes gondolatok jöttek itt össze. Nagy erők terelik a birkákat a pszichológia alkalmazásával. Az értelmetlensége számomra nyilvánvalóvá vált egy pár éve, aminek örülök. Az lesz igazán jó buli, amikor a jelentős többség szintén felteszi a kérdést: Mi értelme ennek az egésznek? Most itt a gazdaságról beszélünk, viszont ez más területekre is ráhúzható. Az elit kedvére dőzsöl. Te sokszor nem érted mivégre alakulnak úgy a dolgok ahogy… Inkább linkelek: http://sites.google.com/site/rozsaszinbuborek/home

    Válasz

    Cashflow Mérnök megjegyzése:

    Kedves Viktor,

    egyetértek veled a pszichiátriával kapcsolatos fejtegetéseidben. :)

    Válasz

  • István szerint:

    Hát így néz ki a zűr-zavar! Az amikor nem tudjuk már merre is van az előre.

    Válasz

    Cashflow Mérnök megjegyzése:

    Kedves István,

    mire gondolsz?

    Válasz

Itt lehet hozzászólni !

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés

Naptár
március 2010
H K S C P S V
« feb   ápr »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
Huszárvirtus

Huszárvirtus az értékesítésben

Szeretnél-e egy ennyire hatékony értékesítői egységet a cégedben, amely őrületbe kergeti a konkurenciádat, miközben te képes leszel annyi eredményes "huszárt" előállítani, amennyit szeretnél?
Kattints a képre!

Huszárvirtus

Családi Életvezetés

Családi Életvezetés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Cashflow Családi Életvezetés

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés