Adó ellen hatékonyság növeléssel, de hogyan? Második rész

Erkölcsi szabályok1 megszegései fogják vissza a termelést?

helyes cashflow menedzsment: nyerő pozícióba tudnak ismét kerülniElgondolkoztál már azon, hogy mit jelentenek az előző blogban emlegetett mentális blokkok valójában, és hogy mekkora kárt tudnak okozni?

Tudom, hogy vannak, akik hitetlenkedve olvasták az előző blog bejegyzésemet, amelyben egy megtörtént sikertörténetet meséltem el a kifehérítéssel kapcsolatban.

Nos, itt a valóság show, ugyanis éppen két cégnél is – akikkel konzultációt szolgáltatok – hasonló problémába ütköztem. Mindkét szervezetnél probléma a fehéredés, sok mentális blokkal küzdenek, és láthatólag lényegesen alulteljesítenek magukhoz, a tehetségükhöz képest.

Mindig rossz látni ilyen és hasonló eseteket, és megnyugtató az az érzés, hogy tudok segíteni nekik. Ezt részben a mentális blokkok eltüntetésével, részben pedig a céges hatékonyság megnövelésével szoktam elérni.

Itt is ez fog történni. Nem szoktam megkérdezni a klasszikus, viccbeli kérdést: „Akarsz róla beszélni?”, hanem egyszerűen csak kezelem a helyzetet.

Amit várok ettől, és amit eddig minden esetben sikerült megvalósítani, hogy a felső vezetők megkönnyebbülnek, leteszik a terhet magukról, visszakerülnek a helyes kerékvágásba, és ezerrel a megoldásokon dolgoznak, amelyek valós megoldások.

Szóval indul a valóság show, tudósítok (persze szigorúan név nélkül) a haladásunkról.

Mindkét cégről azt érdemes tudni, hogy meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek a válság hatására, és komoly erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy nyerő pozícióba tudjanak ismét kerülni.

Mindkét cégben megvan a lehetőség arra, hogy megerősödve kerüljön ki a válságból.

Hát, lássuk, mit sikerül összehoznunk! :-)

Horváth Zoltán
cashflow mérnök

1 Erkölcsi szabályok: olyan szabályok,  megállapodások, megegyezések, amihez a személy korábban csatlakozott, amivel egyetértett korábban, ami szerint élt korábban.

Ajánlom másoknak is:
  • Print
  • PDF
  • email
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • Facebook
  • blogtercimlap
  • LinkedIn
  • Live
  • MSN Reporter
  • blogmarks
  • MyShare
  • MySpace
  • NewsVine
  • Technorati
  • RSS
  • Mixx
  • Twitter

2 hozzászólás “Adó ellen hatékonyság növeléssel, de hogyan? Második rész” bejegyzésre

  • Skata szerint:

    Kedves Zoltán!
    Nem cégtulajdonosként, hanem vállalkozóként, MLM vezetőként olvasom rendkívül hasznos és időnként AHA-élménnyel megörvendeztető írásaidat. Mivel közvetlen “kapcsolat” lehetőséget nem találtam, ide írom a kérdésemet: próbáltam regisztrálni egyrészt a Cashfloww előrelátás szoftver miatt, másrészt a hírlevélre.
    A regisztrációt az oldal látszólag elfogadta, azzal, hogy e-mail-ben kapok megerősítő linket (ahogy ez természetesen szokásos is)
    Napok elteltével sem kaptam visszajelzést a regisztrációról, így belépni sem tudok az oldalra. Tudumk-e erre valamilyen megoldást?
    További sok sikert!
    Skata

    Válasz

    Cashflow Mérnök megjegyzése:

    Kedves Skata,

    valószínűleg a Gmail spam-nek nyilvánította a rendszerünk által automatikusan generált és elküldött emailt.
    Kérlek nézd meg a spamszűrőd mappáját, szerintem ott lesz benne!

    További jó munkát!

    Válasz

Itt lehet hozzászólni !

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés

Naptár
október 2009
H K S C P S V
« szept   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
Huszárvirtus

Huszárvirtus az értékesítésben

Szeretnél-e egy ennyire hatékony értékesítői egységet a cégedben, amely őrületbe kergeti a konkurenciádat, miközben te képes leszel annyi eredményes "huszárt" előállítani, amennyit szeretnél?
Kattints a képre!

Huszárvirtus

Családi Életvezetés

Családi Életvezetés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Cashflow Családi Életvezetés

Családi Élettervezés

Családi Élettervezés

Itt az ideje, hogy átlásd az összes pénzmozgásodat!

Családi Élettervezés